04. 07. 2024.

IránytűVol2

Június 16-20 között, Révkomáromban zajlott projektünk III. Szakmai Műhelye, melynek ezúttal a TANDEM nonprofit szervezet adott otthont. A találkozó célja, csakúgy, mint a korábbiakban a projektben elkészülő képzési tervek és egyéb szakmai anyagok közös áttekintése és továbbfejlesztése volt. Emellett pedig, hogy a három kulcs témánkhoz inspirálódjunk a helyi vállalkozókkal, trénerekkel, mentorokkal és munkaerőpiaci szereplőkkel való találkozásokból.

A szakmai műhely programját a projekt három kulcs témájára fűztük fel – ehhez a három témához választottuk ki a meghívott vendégeket, csakúgy, mint a kiegészítő programokat.

pályaorientáció téma a házigazda szerepét betöltő TANDEM kulcs területe, így magától értetőtő volt, hogy a témát küldetésünkhöz híven élmény alapú módszerekkel fogjuk megjelentetni a műhely programjában. A találkozó egyik délutánján a Képzői Körünk két trénere, Iván Zlatarits Anett és Sikula Gábor tartott a résztvevő csapatnak egy szabadtéri foglalkozást, amelyben a pályaorientációs foglalkozásainkból kínáltunk egy kis kóstolót. A program első részében Erdőfürdő gyakorlatokat próbálhattak ki a résztvevők. Az erdőfürdő (shinrin-yoku) japán eredetű, vezetett, tudatos, stesszcsökkentő, lassú séta. A séta során az érzékszerveink bevonásával kapcsolódunk a természethez, különböző gyakorlatokon ún. meghívásokon keresztül. Érzéseinket, gondolatainkat, tapasztalásainkat a figyelem körében van lehetőségünk megosztani.

A foglalkozás második felében a kötélpálya módszerét próbálhatták ki a résztvevők, amelyben egy előzetesen felállított kötélpálya mentén, bekötött szemmel haladtak végig, miközben különböző ingereket kaptak, amelyek szimbolizálhatják az életutunk során minket ért hatásokat. A kötélpálya gyakorlat a TANDEM pályaorientációs eszköztárának egyik alap eleme, a módszertan tetszés szerint alakítható bizonyos alapelvek mentén korosztályra, csoportméretre, nehézségre és téma-fókuszra vonatkozóan is.

vállalkozói témák kapcsán a műhely szervezőjének elsősorban az volt a célja, hogy olyan helyi vállalkozói életutakat mutasson be a projekt szakmai csapatának, amelyek egyrészről tipikusak, vagyis a vállalkozóvá válás klasszikus dilemmáit járják végig nap mint nap, másrészről pedig rendhagyónak is tekinthetők, hiszen valamilyen különlegességet hordoznak magukban.

A műhely résztvevői a szakmai program során ellátogattak a helyi Bott Pékségbe, ahol az alapító tulajdonosokkal tekintették végig a vállalkozásuk eddigi életszakaszait és fókuszpontjait. Ide érkezett vendégként Finta Alexandra is, aki The Artmother néven a Skillshare nevű tudásmegosztó platform Top Oktatójává vált kezdő angol- és rajztanárként indított vállalkozásával, melynek keretében online rajzkurzusokat publikál. Mindannyiunk számára nagyon inspiráló volt az a fajta gondolkodásmód, amellyel az eddigi karrierje során sorra cáfolta a tanárokkal kapcsolatos sztereptípiákat és minden fennálló problémájára tudott out-of-the box megoldást találni.

Ellátogattunk még a nemrégiben átadott Innovációs Központba is, ahol az intézmény vezetője, Bara Zoltán vázolta az aktuális régiófejlesztéssel kapcsolatos terveiket, valamint az Innovációs Központ által nyújtott szolgáltatásokat, terveket. Szintén itt ismerkedtünk meg Marcinkó Adrián jóvoltából a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségével, és az aktuális programkínálatukba, működésükbe is betekintést kaptunk.

A szakmai program lezárását egy játékos, kreatív borkóstoló adta, amelyben egyúttal a Borvák Pincészet mint vállalkozás életútjának sajátosságait, fordulópontjait és dilemmáit is megismertük. Szó esett arról, hogy mikor áll készen egy ötlet arra, hogy valódi vállalkozási formát öltsön, milyen a jó és milyen a rossz mentorálás, valamint hogy hogyan lehet tudatosan megtartani vállalkozóként a fókuszunkat azon, ami számunkra igazán az elsődleges cél.

A programunk harmadik témája, a munkakeresés, amelynek kapcsán a műhely résztvevőinek az volt az elsődleges célja, hogy betekintést nyerjenek a helyi, illetve regionális munkaerőpiac meghatározó mechanizmusaiba. Az erre való rálátást egy helyi székelyű munkaerőkölcsönző cég, a KControll Személyi Ügynökség tulajdonosának, Nagy Károlynak a tapasztalatai jelentették. A résztvevők a munkaerőpiacról és az álláskeresők legjellemzőbb tulajdonságairól, igényeiről való diskurzus során összevetették a három országban tapasztalt hasonlóságokat és különbözőségeket, illetve megosztották a nemzetközi trendekkel kapcsolatos tapasztalataikat.

A résztvevők a szakmai látogatások mellett napról napra dolgoztak a projekt következő fázisában megvalósuló képzések tematikáján, kialakítottuk a meghirdetés tervezett lépéssorát, közösen dolgoztunk a képzési tematikához készülő innovatív digitális eszközökön, illetve értékes visszajelzéseket adtunk egymás munkájára. A csapat nagy hatékonysággal és egymást kölcsönösen támogatva dolgozott a műhely teljes ideje alatt – a projektmunkát értékelő visszajelzések egyértelműen azt mutatják, hogy a partnerség egyik legfőbb értéke az az elfogadó és támogató jelenlét, ahogyan az évek alatt zajló munkában részt veszünk egyénileg és szervezetként egyaránt.

A folyamatosan készülő képzési meghirdetésekkel augusztus végén jelentkezünk!

 


Obrázok