Pál Ferenc mentálhigiénés szakember
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének a kutatásai alapján a magyar felnőtt lakosságnak ötven százaléka kötődési zavarral él, ami azt jelenti, hogy érzelmileg nehéz kapcsolati helyzetekben elbizonytalanodik vagy magában, vagy a társában, vagy a kapcsolatban. Manapság egy olyan kultúrában élünk, ahol az alfa nemzedék már csecsemőkortól kezdve az okoseszközök világába születik bele.
Tudjuk a kutatásokból, hogy egy kicsi gyereknek nincsen szüksége okoseszközökre. Ilyen szükséglet nem létezik, hanem az létezik, hogy a gyerek érzelmileg rászorul a megnyugtatásra. Tulajdonképpen egy emberre van szüksége. És nem embert kap, hanem tárgyakat. Az okoseszközök függőséget alakítanak ki, a kialakulatlan idegrendszert és személyiséget olyan módon kezdik el birtokba venni, hogy mi naivul azt mondjuk, hogy személyre szabjuk az okoseszközeinket, ám az történik, hogy az okoseszközök személytelenre szabnak bennünket.
Nem egy szükségletről van szó gyerekkorban, hanem függőség kialakulásáról, és ráadásul ilyenkor nem a boldogságközpontunk aktiválódik, hanem az élvezetközpontunk. És egy olyan kötődés alakul ki okoseszközökhöz, amely már őket elvonja a személyektől való kapcsolattól.
Mikor erről a témáról beszélek, akkor széttárják a karjukat, azt mondják, hát ezzel nem lehet mit kezdeni, a kritikusabbak pedig azt mondják, hogy Feri, te vissza akarsz minket vinni a múltba? Nem a múltba szeretnék visszatérni, hanem a gyerekeinkhez, az emberi viszonyokhoz, és nagyon szomorú vagyok, mikor miközben nagyon tetszik nekem ez a technológiai információs kultúra és a fejlődés, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennénk szabadok és ne tudnánk döntéseket hozni arról, hogy a gyerekeinkkel hogyan bánunk.
Az élet játék 2022 – Élménykonferencia (nem csak) pedagógusoknak