Az élet játék - élménykonferencia (nem csak) pedagógusoknak
Az első konferenciánkat 2019-ben, a TANDEM alapításának 10. évfordulója alkalmából szerveztük meg, azzal a céllal, hogy egy inspiráló, szakmailag színvonalas és emberileg támogató rendezvényt hozzunk létre mindazoknak, akik az első tíz évünkben partnereink voltak. A rendezvény nagy sikerének köszönhetően úgy döntöttünk, hogy hagyományt teremtünk és azóta minden év novemberében megszerveztük a konferenciánkat, a pandémiás években online formában.
Mára egy két napos rendezvénnyé nőtte ki magát ez a konerencia, ahol összességében évente közel kétszáz szakember fordul meg: tanárok, ifjúságsegítők, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, oktatáskutatók és az elmúlt években egyre többen jönnek résztvevőként olyan szülők, akik szeretnének tudatosan készülni a szülői szereppel járó kihívásokra.
Évről évre két napon át öt párhuzamos programot kínálunk a konferencia résztvevőinek, amelyek közül saját preferenciáik alapjáin választhatnak. Az egyes programok között mindig szerepelnek tudományos kutatások eredményeire alapozó előadások, interaktív, módszertani műhelymunkák és olyan kiscsoportos, sajátélmény alapú foglalkozások, amelyek elsősorban a résztvevők mentálhigiénés jóllétét hivatottak támogatni. A programban rendszeresen kínálunk művészeti élményt adó kísérőprogramot, például színházi előadásokat, de teret hagyunk annak is bőségesen, hogy a résztvevők szabadon beszélgethessenek, kapcsolódhassanak, hálózatot építsenek.
A témákat tekintve szintén igyekszünk évről évre megújulni, de vannak olyan témák is, amelyeket – közkívánatra – minden évben beépítünk a programba. Visszatérő témáink például a játék, lelki egészség, internetbiztonság, a szülő-gyerek kapcsolatok, a konfliktuskezelés, stresszkezelés, (online) bullying megelőzése. Az előadók és programtartók meghívásakor igyekeztünk úgy alakítani a kínálatot, hogy minél több tantárgyhoz is kapcsolódni tudjanak az itt elsajátított ismeretek, így helyet kap a programban az ének-zene, mozgás, improvizáció, irodalom, biológia, de az informatikatanárok és az osztályfőnökök is bőven találhatnak maguknak módszertani csemegéket.
Nagy öröm számunkra, hogy a résztvevőktől és az előadóktól is egyöntetűen azt a visszajelzést kapjuk minden évben, hogy ez a rendezvény egy olyan branddé nőtte ki magát, amely egyedülálló nem csak szlovákiai magyar viszonylatban, és amelynek az értékei a minőségi idő, megtartó közösség, emberség, jókedv és támogató attitűd.
